Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a rap története

2012.01.24

Először tisztázzuk, hogy mit jelentenek bizonyos alapvető kifejezések. A rap és a hip hop különbségéről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a hip hop jóval tágabb kifejezés, nem csak a zene tartozik bele, hanem az egész, körülötte lévő (szub)kultúra: a breaktánctól a graffitin át az öltözködésig. Valamint az elvontabb, esetleg nem is beszélős, de a jellegzetes ütemeket azért alkalmazó zenéket is hip hopnak nevezzük. A rap alapvetően a jellegzetes ének- vagy beszédstílus neve. (Az azért persze nem igaz, hogy a rappelés egyszerű beszéd volna - nagyon fontos a ritmika, a sebesség, a hangsúlyozás, a rímelés, és még oly sok minden). Valamint néhány műfaj elnevezésében is a rap szó szerepel, főként azokéban egyébként, amik nagyobb kereskedelmi sikereket érnek el. A rap előzményei közt sok mindent fel lehet sorolni, most csak három dolgot említenék. A legrégebbi és talán leginkább meglepő a dzsessz, azon belül is a virtuóz halandzsa-ének-beszéd, az ún. scat. Aztán persze ott a fekete zene, főként a funky, és mégfőkéntebb James Brown, akiről az a hír járja, hogy talán a legtöbb hangot az ő számaiból lopták ki a poptörténelemben. (Valamint ő az egyik úttörője a fekete öntudat zenei megjelenítésének is: "I'm black and I'm proud" azaz "fekete vagyok és büszke".) Harmadszor pedig ott a jamaikai zene, nevezetesen azok a párbajok, amit a lemezjátszóval felszerelkezett sound systemek vívtak - a népet buzdító toasterek már itt megjelentek. Jamaikából származott az a Kool Herc néven ismert és legendássá lett figura, aki a hetvenes években Bronxban (New York fekete negyedében) voltaképpen létrehozta a rap zenét. Ekkoriban még ez az "utcai" műfaj a szó szoros értelmében az utcán élt: ott nyomták a szöveget akár kíséret nélkül, vagy ott vívtak a DJ-k párbajokat. (Ebből az időből származik tehát az a hagyomány is, hogy a rapperek szeretnek saját teljesítményükkel büszkélkedni, és a riválisokat alaposan leszólni.) Hamarosan akadt valaki, aki Kool Hercnél jobbnak bizonyult: a még nála is legendásabb Grandmaster Flash gyorsabban, pontosabban és ütősebben kevert. Állítólag az ő "tanítványa", Grand Wizard Theodore találta fel a scratchelést, vagyis azt a technikát, amikor a lemezt az ember kézzel előre-hátra húzogatja, így állítva elő az oly' jellemző hangokat. (A mai legnépszerűbb rapperek meglehetősen keveset használják a scratchet, de a kilencvenes években még rendkívül népszerű volt.) Azért "állítólag", mert ebből az időből nem maradt fenn lemezfelvétel, hiszen a gettólakó feketék se vásárlóként, se előadóként nem számítottak a lemezpiacon. Ám ahogy az utcán, a diszkókban egyre népszerűbbé vált az új stílus, előbb-utóbb a kiadóknak is lépniük kellett. 1979-ben jelent meg az első rap-lemez, a Sugarhill Gang Rapper's Delight című száma. Az első fecske persze még nem változtatta meg a popzenei világot, de mára a szám abszolút legenda. Csakúgy, mint az 1982-es The Message, a már emlegetett Grandmaster Flash és zenekara, a Furious Five klasszikusa. Ez volt az egyik első olyan kiadott rapszám, ami nem a bulizásról szólt, hanem komoly politikai üzenetet hordozott, a lecsúszottak, a kitaszított feketék nevében. (Don't push me, 'cos I'm close to the edge - ez a sor talán sokaknak ismerős.) Ebben a számban szerepel először a már ismert hip hop kifejezés. A következő fontos állomás 1984: ekkor jelent meg a Run D.M.C. Raising Hell című lemeze, rajta az Aerosmith-szel közös Walk this Wayjel. Ez az album (főként a rockos slágernek köszönetően) a fehérek között is nagy sikert aratott, ez lett az első aranylemez a stílusban. Az eddig a feketék körében népszerű rap előtt megnyílt az út a még szélesebb közönségsiker felé. Ebben nagy szerepe volt az MTV Yo! MTV Raps című műsorának is, ami 1986-ban indult el. Ezek után már gyorsan követik egymást az események. Meg kell említenünk a Beastie Boys nevét: ők az első fehér csapat, akik kezdetben gátlástalan idiótizmusukkal, később egyre kifinomultabb zenei és szövegelési technikájukkal hódítottak. A Public Enemy még mai füllel is extrém, zajos alapokra minden korábbinál keményebb politikus szövegeket nyomott. 1986-tól hódít a sampling-technika: a hangminták vételezése és újrafelhasználása véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy az alapokat igazi zenekarral vegyék fel - ám hamar kiderült, hogy a hangmintákat "jogosítani" kell, vagyis engedélyt kell szerezni az eredeti tulajdonostól, ami nem egyszerű és olcsó móka. z eddig említett előadók mind az Egyesült Államok keleti partjáról származtak. Az East Coast Rap a kilencvenes évek közepéig volt a legnagyobb, bár egyáltalán nem beszélhetünk egységes stílusról: belefér a régiek nyomán haladó old school, az inkább hallgatásra való, a zenei megoldásokra és a szövegekre zene, aminek egyik izgalmas hajtása a kifinomult, zenekari megoldásokak operáló művészi vonulat (mai legjelesebb együttese a The Roots). 1989-ben a nyugati part is hallatta a hangját: a nevében és szövegeiben is politikus NWA (a név a Niggers With Attitude rövi dítése)
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.